Átállunk a sötét oldalra

Az előző kis tanmese tanulsága talán az lehetne, hogy mindent arra használjunk amire való, különben könnyen elveszíthetjük a fejünket.

Itt az ideje, hogy színt valljunk és kiválasszuk azt a programnyelvet amelyet könnyen meg tudunk tanulni és viszonylag sokrétűen használható. Ez nem más mint a JavaScript/TypeScript páros, melyről már tudjuk, hogy az egyetlen nyelv melyet a böngészőben megjelenő oldalunkon használni tudunk korlátozások nélkül és a backend területén is megállja a helyét, sőt mobilra is tudunk vele applikációkat készíteni.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem Kotlin, hiszen azzal is tudunk JS-re fordítani. Ez igaz, ám a későbbiekben bemutatásra kerülő frontend keretrendszerek (Angular, React, Vue) használata TypeScript-el nagyságrendekkel egyszerűbb (természetesen nem lehetetlen Kotlinnal sem, de kb. a bal kezemmel vakarom a jobb fülem kategóriába esik).

Mi kell a javascripthez?

Alapvetően elegendő egy böngésző, amellyel nagy valószínűséggel már rendelkezel és egy szövegszerkesztő. Itt érdemes megjegyezni, hogy frontend alatt általában azt értjük amivel a végfelhasználó találkozik illetve interakcióba lép és ez javascript esetében az esetek zömében a böngésző, tehát a továbbiakban amikor frontendről beszélek akkor jellemzően a böngészős megjelenésre gondolok.

Ahhoz, hogy ne legyen már az elején szenvedős a fejleszés, szükséges néhány egyszerű program, melyek megkönnyítik az életünket.

  • GIT (vagy egyéb általad preferált verziókövető rendszer; opcionális): https://git-scm.com/downloads
  • git extensions (vagy egyéb grafikus felület a GIT kezeléséhez; opcionális): http://gitextensions.github.io/
  • A fenti két, áthúzott sorra azt a visszajelzést kaptam Balázstól, hogy nem biztos, hogy célszerű egy kezdő programozót agyonnyomni a GIT súlyos terhével, jó ideig el lehet lenni nélküle is.

    Update #2: Álmos szerint ilyen hamar megszivatni valakit a nodejs-el nem túl szerencsés és vannak kiváló online sandboxok amikhez nem kell telepíteni semmit. Az egyik ilyen cucc ITT található.

    Túlságosan nem akarlak befolyásolni a döntésedben, hogy az opcionálisak közül melyiket telepíted, a javascript-el már így is elindítottalak egy olyan úton ami vagy be fog jönni neked vagy nem, de ne aggódj, ha már rendelkezel legalább egy nyelv alapjaival, akkor áttérni egy másikra nem olyan nehéz.

    Ha úgy döntöttél, hogy csatlakozol a GIT egyetlethez (ha nem, akkor innentől csupa kisbetűvel fogjuk írni a neved!), akkor regisztrálj magadnak egy felhasználót valamelyik szimpatikus GIT-et támogató repository kezelő oldalon, pl.: github, gitlab, stb.

    Ha esetleg picit is aggaszt, hogy kódodat és adataidat egy harmadik fél fogja kezelni, akkor kiváló alternatívaként a Gitea-t tudom javasolni (ezt használom én is egyébként).


    Terminál ablakban (cmd vagy powershell paranccsal tudod Windows alatt indítani) a node ellenőrzése (a verziószámnak meg kell jelennie, amely eltérhet az itt leírttól):

    node --version
    v14.16.0

    A nodejs-el feltelepül a Node Package Manager (NPM) is, amit a későbbiekben leginkább a projectünk elindulásakor fogunk használni. Ennek ellenőrzése:

    npm --version
    6.14.11
    - János bá! Van a faluban rasszizmus?
    - Nincs, de igény az vóna rá!

    Szóval a következő rész szintén stornó, mert a GIT gyorstalpalóra igény mutatkozik.


    Házi feladat

    A GIT alap beállításáról ITT olvashatsz (angolul). A GIT egy elég komplex rendszer sok-sok lehetőséggel és beállítási lehetőséggel. Mivel ez nem egy programok használatát bemutató blog, hanem programozás blog, ezért ennek ismertetését itt mellőzni fogom, viszont a kényelmes használathoz hasznos lenne ismerni őket. Egy jó kiindulási alap: https://git-scm.com/docs/gittutorial
    Ezen felül célszerű az SSH kulcsról (SSH key) is olvasni, illetve arról, hogy hogyan lehet ezeket a különböző rendszerekhez (Github, Gitea, Git Extensions, stb) illeszteni.

    Mit tanultál ebben a leckében?

    • tulajdonképpen semmit, feltelepítetted és beállítottad azokat a programokat, melyeket a fejlesztés során használni fogunk.
    • javaslom, hogy "szórakozz" el kicsit a szövegszerkesztővel, ismerkedj annak lehetőségeivel, gyorsgombjaival, stb.